Kezdeményezés '88-ban
A Schiller Institute indította a kampányt 1988-ban a "filozófus hangolás" vagy "tudományos hangolás" újragondolására, mint klasszikus zenei hangolási szabvány. Ennek alapja a középső "C" (C4) 256 Hz-re állítása, így a hangolásra használt "A" hang 440 Hz helyett 432-re kerülne. Az Intézet ezt a rendszert "Verdi hangolás"-nak nevezte el, mert Giuseppe Verdi (olasz zeneszerző) volt, aki először akarta bevezetni, hogy a zenekarok ne összevissza hangoljanak. Joseph Sauveur, francia akusztikus fizikus, Bach kortársa, már Verdi előtt több mint egy évszázada határozta meg, hogy a dó (azaz a C) 256 ciklust tesz meg egy másodperc alatt.
Számos neves énekes és hangszeres zenész kampányolt a Schiller Intézet javaslata mellett, többek között Norbert Brainin, az Amadeus Quartet volt hegedűse, és az alábbi énekesek: William Warfield (bariton), Carlo Bergonzi (tenor) és Piero Cappuccilli (bariton). További ismert énekesek, akik támogatták a kezdeményezést: Shirley Verrett (szoprán), Joan Sutherland (szoprán), George Shirley (tenor), Luciano Pavarotti (tenor), Sherrill Milne (bariton), Fedora Barbier (mezzosoprano), Grace Bumbry (szoprán) , Elly Ameling (szoprán), Peter Schreier (tenor), Birgit Nilsson (szoprán), Dietrich Fischer-Dieskau (bariton), Kurt Moll (basszus), Marilyn Horne (mezzoszoprán) és Ruggero Raimondi (basszus).
Bővebben az Intézet weboldalán és az angol Wikipedián...
Apropó, Verdi-évforduló van idén!
